Blog a lélek segítésére
Hálásnak lenni
Adni és kapni. Ősi egyensúly amire egész létünk alapul. Ahonnan elveszünk, oda tegyünk is vissza, többet is! Ha pedig kapunk? Adjunk vissza, többet is!
Ősi bizalom ez az életben. Minden amit az életemben kapok túláradó hálával köszönjem meg. És az egyensúly megmarad.
Új utakon
Nem tudjuk hosszú távon hova tartunk. Vannak vágyaink, céljaink, egy utunk, amin megyünk. ÉS érnek minket események. Jók, rosszak. Könnyű szellők, kemény fagyok. Senki nem tudja az ő útja milyen hosszú, és úgy igazán hova tarthat. Előfordul, hogy valami komoly veszteség ér minket. Lehet az apró, de megrázó. Lehet monumentális, nehezen elviselhető.
Az igazi erő
Egy apró erdő mezején fakadt egy forrás, amiből patak duzzadt pár kilométer alatt. Vidám, nem túl széles, picit hideg, de hívogató. Valaki talán látta az útját, de ő még nem. Csak tudta honnan indult, és ahogy szelte, egy hatalmas szikla zúdult belé.
Ítélet nélkül
mikor ez enyhébb, és vannak esetek mikor radikális hatásúak.
Mitől függhet ez? Semmiképpen sem megfogható, megfogalmazható dolgoktól. Történések, amiket idővel, mert nem tudunk mást tenni, el kell fogadni. Hogy valakit látszólag meg sem érint, valakit pedig letaszít egy-egy tragédia független mindentől és mindenkitől.
Mami
Emlékszem mikor még olyan csöpp voltam melletted, hogy a mellkasodig sem értem fel…. Pedig soha nem voltál túl magas, és már akkor is öreg voltál.
Mikor elvesztettelek…
Sok mindent elveszíthetünk…. a kulcsunkat, a parkolókártyát. Elveszíthetjük néha az eszünket is…hol örömünkben, hol bánatunkban. Igen, örömünkben, mikor annyira lelkes vagy, hogy csak rohansz a nagyvilágba, mindenkire ráköszönsz és csak kacagsz az értetlen arcokon....
Az élet…
Néha, mikor egy-egy gondolaton végig futok ráeszmélek, hogy szinte az egész élet egy nagy libikóka. Mikor egyensúlyban van, az a legmókásabb, legyen veled szemben bármi, vagy bárki. Kacagtok, és élvezitek a pillanatot. Oh, de az élet is játszik veled! Egyszer fenn...
Nézőpontok
Az ember akaratlanul is mindent a Google-tól akar megtudni. Hogy megy ez? Meddig tart? Rendben van, amit érzek? Mások hogy csinálják?
Erő
Sok fajtája létezik az erőnek. Lenyűgöző mennyire kétpólusú fogalom ez a rövid kis szó.
Éltető és romboló.
Van, mikor erőtől duzzadsz, tett vágy ég benned és az energia csak úgy cikázik benned. Valami megmagyarázhatatlan tűz zubog odabenn, hiszel és bízol. Bárcsak örökké tartana ez az érzés…