A könyvem olvasása után sokan keresnek meg, sokan írnak nekem. Legtöbben úgy, mintha már régen ismernének. Hiszen összeköt minket valami tragikus és fájdalmas: egy szerettünk elvesztése. És még valami: az elvesztegetett idő visszafordíthatatlan vesztesége.
És jól is van ez így. Hiszen pont ez a célom: segíteni feldolgozni a veszteséget.
Beláttatni, hogy a lélek sebei idővel már tényleg kevésbé fognak sajogni. De át kell adnom azt is, hogy ennek van egy fontos tényezője, amit sokan nem említenek:
a dermedt közönnyel, vegetálva töltött, ekképp pedig elpazarolt idő nem számít.
Csak az az idő gyógyít, amit úgy töltesz, ahogyan annak elvesztett szeretted is örülne .
Észrevéve a jót, a szépet, és – ha van -, tovább törődve az itt maradottakkal. Beleértve magadat is. Hiszen az élet nem csak csalfa szójáték. Az élet akkor van, ha éljük. És megéljük.
Félre ne érts: a gyászt, a veszteséget is meg kell élni, annak minden kínjával. Át kell esned azokon a lelkiállapoton, amelyekre valójában szüksége is van a lelkednek, az elmédnek.
A gyász a lelkünk gyógyulása.
És ez időbe telik. És normális, ha ilyenkor kilátástalanul kedvtelen vagy, és nem találod a helyed. Elvégre egy betölthetetlen űr betöltése a feladatod . Igen, a betölthetetlen betöltése a cél, mégsincs ellentmondás. Írásom végén kifejtem, de előbb hadd mutassak meg valamit!
Miért fáj valaki elvesztése?
Van egy szemléletes példa arra, hogy miért tudnak nagyon fájni a lelki dolgok. Csak képzeld el, hogy a meztelen alkaroddal hozzáérsz az ablaküveghez! Érzed? Érzed, hogy hideg?
Valószínűleg. És tudod, hogy miért érzed? Mert már megtapasztaltad. És ez a tapasztalat, akkor és ott beépült az emlékeid közé. Amelyek pedig lényegében idegi kapcsolatok. Sok apró idegsejted között létrejött egy kapcsolat, amely akkor aktivizálódik, ha ez a dolog újra megtörténik. Vagy, ha felidézed. Másképp mondva: ha elképzeled.
Így van ez az emberi kapcsolatainkkal is. A szerettünkhöz való viszonyunk is ehhez hasonló idegrendszeri kapcsolatok millióiból áll. Ám, amikor ezek a viszonyok átalakulnak, vagy megváltoznak, akkor néhány kapcsolat megszűnik, néhány már kialakult idegpálya
megszakad. Ezért is nagyon szemléletes kifejezés egy párkapcsolat megszűnésekor a “szakítás”. És ugyanez történik akkor is, amikor az eddig életünk részét képező szerettünkkel nem tudunk már nap mint nap találkozni, beszélni.
Ha pedig valami elszakad bennünk – az fáj. Helyén űr keletkezik, amit idővel be kell töltenünk. Különben, bár meg nem halunk, de nem marad bennünk, ami igazából élne .
Biztos vagyok benne, ahogyan egy anya biztos lehet a gyermekeivel kapcsolatos megérzéseiben, hogy nem ezt kívánnák nekünk szeretett halottaink.
Mi is az igazán elvesztegetett idő?
Az alatt két dolgot is értek. Az egyik az az idő, amit nem a szerettünkkel töltöttünk , amíg még lehetett. Nem kapcsolódtunk vele, nem beszéltük át a nagy dolgokat, esetleg nem beszéltünk meg egy félreértést, vitát. Vagy egyszerűen csak úgy érezzük, hogy amit kaptunk együtt, az kevés volt. Érthetetlenül kevés.
Sajnos, vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk, amiken nem tudunk változtatni. És utólag mindig sokkal okosabbak vagyunk. Ennek az elfogadása időbe telik. Amit tehetünk, hogy tanulunk ebből, és a jövőben mindent megteszünk azért, hogy rendszeresen töltsünk időt, azokkal, akiket szeretünk. Illetve, elképzelheted azt is, hogy most, így utólag elmondod neki, amit szerettél volna! A legtöbbször már az is segít, ha hangosan kimondod magad előtt (magadnak) azt, amit szeretnél, hogy tudjon a halottad. Én például, ha az életemben nehéz helyzet jön, gondolatban megszólítom a gyermekeim. Így velem lehetnek azokban a percekben. És, hogy ott vannak-e vagy sem…? Nem ez a kérdés. Az a tudat a fontos, hogy tudtam hozzájuk szólni. De szintúgy: ma is, minden ünnepkor felköszöntöm őket.
A másik mód, ahogyan értelmezni lehet az elvesztegetett idő fogalmát, az: amit nem a jelenben töltesz . Ahogy fentebb írtam: csak az az idő gyógyít, amit hasznosan, boldogan – tudom, hogy ez most elképzelhetetlen! -, az élet legapróbb örömeit is értékelve töltesz.
Azaz, amit úgy töltünk, ahogyan annak elvesztett szerettünk is örülne.
Csak állj meg egy pillanatra és élvezd, ahogy a reggeli napsütésben meghallod a madarak csicsergését! Hogy lassan vége a télnek, vége a sötét reggeleknek. Lassan virágba borulnak a fák, szépségük, illatuk leírhatatlan. Csak állj meg és ne siess, éld meg a pillanatot, töltekezz ebből a csodából!
Sok olyan példát, történetet tudok még mesélni, amiből meríthetsz. Ami átsegíthet ezen a nehéz időszakon. És olyat is, amely lassan, de biztosan felnyitja majd a szemed, hogy újra lásd a napfényt.
Ennek egyik legjobb módja, hogy légy hálás minél többször! Hálás lehetsz:
- egy napfelkeltéért,
- egy fél napos kiruccanásért,
- amiért egy barátod átjött beszélgetni,
- a munkádért,
- az állatok önzetlen szeretetéért,
- egy gyermek kacagásáért,
- vagy akár minden olyan alkalomért, amikor eszedbe jut valamiről a szeretted; például egy mondatért, amit rendszeresen mondott.
Bármiért, amiről alapvetően azt gondolod, hogy “csak úgy van”, de valójában közel sem alapértelmezett. Ebben rejlenek a kis boldogságok. Amelyekből minél több lesz, annál teljesebb életet fogsz tudni élni.
Használd bölcsen az időd!
Gabriel Garcia Marquez írja a Száz év magányban:
“… az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és ott hagyhatja egy
szobában valamelyik örök szilánkját.”
Szeretteink emléke is az idő egy örök szilánkja. Nem múlik el, nem lesz féltékeny, ha mással is foglalkozol, és nem kelt bűntudatot. Türelmes és elfogadó. Az általa benned hagyott űr kitöltése pedig akképp sikerülhet, ha ezt nem saját magával akarod betölteni. Hanem elsősorban magaddal, a még élő szeretteiddel, egy teljes élettel – amelynek elment szeretted is része lehet, az emlékek szintjén.
Úgy érzed, hogy kész vagy rá? Tégy egy próbát! Először talán nem lesz könnyű, de ez egy új élethelyzet, amit meg kell szoknod, amihez új szokásokat kell kialakítanod. Ha egyelőre úgy érzed, hogy segíthetnék, gyere el a gyászcsoportomba, ahol megmutatom , hogy hogyan lehet újrakezdeni az életet.
Ha inkább csak velem osztanád meg az érzéseid és a gondolataid, ha még nem vagy kész arra, hogy mások előtt beszélj a történtekről: választhatsz egyéni tanácsadást is.
Bárhogyan is döntesz: szeretettel várlak! És ne feledd: éld meg a gyászod, és mielőbb kezdj el úgy élni, aminek elment szeretted is örülne!