Szunnyadó erő

Van az úgy, hogy az ember nem kell ki az ágyból, mert semmi kedve ahhoz a naphoz, és megteheti, hogy lazít kicsit. És van az úgy, mikor ez az érzés állandósul. Már nem azért marad az ember a paplan alatt, mert megteheti, hanem mert nem tud onnan kijönni. Néha tud olyan kemény lenni az élet, hogy megrettenünk tőle, és mint a kicsi lány, aki csak fél a sötétben, inkább eltakarjuk magunkat, hátha elmúlik az, ami a félelmet okozta.

A kicsi lány, aki a sötétség elől este a paplan alá bújt el is aludt. Mozdulatlan várta, hogy a sötétség eloszoljon, és tán maga sem hitte, de reggel, mikor felkelt, megint világos lett! A paplan lekerült, és a kislány mosolyogva sétálhatott egész nap. És a világosság, jó szokásához hűen, minden reggel eljött. Mire a kicsi lány felnőtt, és nagy lett, már nem menekült a sötétségtől a paplan alá, csak mosolygott rajta, behunyta a szemét és a várta a fényt, ami mindig, minden reggel eljött hozzá.

Mikor felnőttként rettenünk meg az élettől, és szunnyadunk kicsit is el fog jönni a pillanat, mikor megtaláljuk azt az erőt, amiért fel merünk kelni. Legyen az egy társaság, egy hobbi, egy szakember. Eljön újra, és újra az alkalom, mikor foglalkozhatunk vele és a nemeket az igenek váltják fel.