Éltető és romboló.
Van, mikor erőtől duzzadsz, tett vágy ég benned és az energia csak úgy cikázik benned. Valami megmagyarázhatatlan tűz zubog odabenn, hiszel és bízol. Bárcsak örökké tartana ez az érzés…
Aztán bénultan fekszel. Mert valami olyan erővel hasított beléd, hogy elvette minden életkedved. A lendület elillant, a belső tüzet harag és lemondás veszi át. Mélyen az erő talán ugyanaz, csak az iránya, a pólusa változott. Most nem épít…rombol.
Van mikor valaki, vagy valami olyan erővel vonz, húz magához, hogy akaratlanul is lépkedsz felé, a gondolataid csak körülötte forognak. Ellenállhatatlanul tol valami előre, felé. Nincs beleszólásod, de talán jól is van ez így. Aztán van az az érzés mikor valami taszít, és menekülsz, szinte rá se mersz gondolni.
Aztán ott van az az erő, ami megtart. Szinte felemel és földön tart egyszerre. Egyenes háttal, bátran és merészen tol előre minden lépésednél. És ott van az, ami földre kényszerít. Olyan dolgok, amikkel találkozni sem akarunk, mégis megtörténik, megtör és megrogyunk.
Ellentétek. Ha ez a fogalom egyszerre ennyire jó és rossz vajon erősnek lenni mit jelenthet? Mikor Te magad erős vagy? Egyáltalán meddig kell erősnek lenni? Mindig, minden alkalommal?
Mit jelent erősnek lenni? Mindent elviselni és állni, mint egy szikla, bármi is ér minket?
Vagy az az igazi erő mikor merünk sebezhetőnek lenni? Mikor merünk segítséget kérni? Mikor el tudjuk fogadni a segítséget?