Mit jelent valójában az elengedés a gyászban? Nem biztos, hogy azt kell elengednünk, akit elveszítettünk. A kapcsolat átalakulhat, miközben lassan megtanulunk együtt élni a hiánnyal és tovább élni.
Két gyönyörű orgonabokor nőtt egymás mellé. Az egyik orgonabokor lila volt, a másik pedig fehér.
A két bokor békében, minden évben, önmagára koncentrálva növekedett, és hajtotta virágait. Nem volt ember, se állat, aki ne méltatta volna mind kettőt, és ne találta volna meg a szépet és jót a lilában és a fehérben egyaránt.
A gyász és a veszteség nemcsak az érzéseinkre, hanem a mindennapi működésünkre is hatással lehet. Mit jelezhet a tartós kimerültség, miért lehet nehéz megállni, és mikor jelenthet segítséget a gyásztámogatás?
„Felgyorsult világunkban nincs időnk a gyászra. Gyorsan temetünk, gyorsan gyászolunk, gyorsan túl vagyunk rajta. Legalábbis a felszínen. De valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehetünk.”
Hogy az én veszteségem mit tanított? Talán a kérdés sem helyes, mert maga a veszteség nem tanít, csak a folyamat, ami azután következik. Feltehetnénk úgy a kérdést, hogy a veszteségem elfogadása, megélése, az ebből való felállás mit tanított?