Feszültség, feszesen tartott, görcsös mindennapok. Legtöbbször tudat alatt működő izmok, és folytonos, robotként működő test. Az elmúlt hét különösen nehéz volt mindannyiunknak. A beszélgetéseim során folyamatosan visszatérő fizikai tünet, ami nem csak a lélek szintjén jelenik meg: nem tudunk ellazulni.
Az elmúlt hetekben egyre több emberrel beszélgettem. Különböző sorsok, életutak, különböző veszteségek tárultak fel, a közös viszont minden esetben az, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen tud kijönni egy-egy szakaszból.
Saját magamról tudom, hogy miért fontos, hogy erről is beszéljünk. Éppen ezért összeírtam pár olyan dolgot, ami segíteni fog Neked is.
„Felgyorsult világunkban nincs időnk a gyászra. Gyorsan temetünk, gyorsan gyászolunk, gyorsan túl vagyunk rajta. Legalábbis a felszínen. De valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehetünk.”
Hogy az én veszteségem mit tanított? Talán a kérdés sem helyes, mert maga a veszteség nem tanít, csak a folyamat, ami azután következik. Feltehetnénk úgy a kérdést, hogy a veszteségem elfogadása, megélése, az ebből való felállás mit tanított?
Tudtam, hogy már nem jön vissza többé, nem lesznek reggel munkába menet búcsú csókok, kávéfoltok az asztalon és friss kölni illat, amerre csak jár.