A gyász első időszaka sokszor nehezen kiszámítható. Egy szeretett ember elvesztése után nemcsak a hiánnyal találkozunk, hanem olyan érzésekkel és testi reakciókkal is, amelyek bennünket is meglephetnek.
Sokan ilyenkor felteszik maguknak a kérdést: normális, amit érzek?
Nagyon sok esetben igen.
A gyász első időszaka nem csak szomorúság
Amikor gyászról beszélünk, legtöbbször a szomorúság jut eszünkbe. Pedig egy veszteség után ennél jóval többféle érzés jelenhet meg.
Lehet bennünk mély fájdalom, üresség, düh, félelem, bűntudat, tehetetlenség, és akár megkönnyebbülés is.
Ezek az érzések váltakozhatnak. Előfordulhat, hogy egyik pillanatban sírunk, néhány órával később pedig képesek vagyunk nevetni valamin. Ettől még nem szeretjük kevésbé azt, akit elveszítettünk.
A gyász nem egyetlen érzés, hanem egy összetett belső folyamat.
Sokk és hitetlenség a gyász első időszakában
Közvetlenül a veszteség után gyakori a döbbenet, a hitetlenség vagy az érzelmi bénultság.
Az ember tudja, mi történt, mégis időbe telhet, amíg ennek valósága belül is utoléri.
Lehet, hogy automatikusan nyúlnánk a telefonért, hogy felhívjuk őt. Egy pillanatra azt hisszük, meghallottuk a hangját. Vagy eszünkbe jut, hogy valamit még el kellene mesélnünk neki.
Ezek a pillanatok különösen fájdalmasak lehetnek, de a gyász korai időszakában nem szokatlanok.
Amikor hullámokban érkezik a fájdalom
A gyász ritkán halad kiszámíthatóan.
Lehet egy valamivel könnyebb napunk, majd egy illat, egy fénykép, egy dal vagy egy mondat hirtelen újra közel hozza a veszteséget.
Ilyenkor sokan megijednek:
„Pedig tegnap már jobban voltam.”
Egy nehezebb nap azonban nem jelenti azt, hogy visszafelé haladunk. A gyász természetéhez hozzátartozik a hullámzás.
A düh is része lehet a gyásznak
Veszteség után a düh is megjelenhet.
Haragudhatunk arra, ami történt. Azokra, akik nem értik, min megyünk keresztül. Azokra, akiknek látszólag változatlanul megy tovább az életük. Néha még arra az emberre is, akit elveszítettünk.
És előfordulhat, hogy önmagunkra haragszunk.
A düh mögött sokszor ott van a fájdalom, a kiszolgáltatottság és annak a megtapasztalása, hogy valami történt, amin már nem tudunk változtatni.
Bűntudat a gyászban – „Mi lett volna, ha…?”
A gyász egyik legnehezebb része lehet a bűntudat és az állandó visszagondolás.
Mi lett volna, ha hamarabb észreveszem?
Miért nem mondtam még el neki?
Miért nem voltam ott?
Miért ezt mondtam az utolsó beszélgetésünkkor?
Az ember újra és újra végigjárhatja magában a történteket.
Ilyenkor fontos különbséget tenni aközött, amit ma, utólag tudunk, és aközött, amit akkor, abban a helyzetben tudhattunk.
A gyász testi tünetei és reakciói
A gyász nemcsak az érzéseinkre hat.
Jelentkezhet alvászavar, fáradtság, étvágyváltozás, koncentrációs nehézség, nyugtalanság, fejfájás vagy általános kimerültség.
Sokan úgy fogalmaznak:
„Mintha ködben lennék.”
Nehezebb lehet döntéseket hozni, figyelni, dolgozni vagy olyan hétköznapi dolgokat elvégezni, amelyek korábban maguktól értetődőek voltak.
A veszteség komoly testi és lelki megterhelést jelenthet. Ebben az időszakban nem biztos, hogy ugyanazt várhatjuk el magunktól, mint korábban.
Nincs előírt módja annak, hogyan kell gyászolni
Van, aki sokat sír. Van, aki alig.
Van, aki újra és újra beszélni szeretne arról, akit elveszített. Más inkább csendben marad.
Van, akinek szüksége van emberekre maga körül, más időnként egyedül szeretne lenni.
Ezekből nem lehet megmondani, ki mennyire szeretett, és azt sem, hogy valaki „jól” vagy „rosszul” gyászol.
A gyász személyes.
Mire lehet szükségünk a gyász első időszakában?
Nem feltétlenül nagy válaszokra.
Néha arra, hogy legyen mellettünk valaki, aki meghallgat anélkül, hogy rögtön megpróbálná enyhíteni vagy megoldani a fájdalmunkat.
Arra, hogy ugyanazt akár sokadszor is kimondhassuk.
Arra, hogy ne kelljen erősnek mutatnunk magunkat.
És arra is, hogy elfogadhassuk: vannak napok, amikor csak a legszükségesebb dolgokra van erőnk.
A gyászt nem lehet siettetni. Nem egy feladat, amelyet minél hamarabb teljesíteni kell.
Ha a veszteség egy gyermek halálához kapcsolódik, külön írásban foglalkozom azzal is, mi történhet velünk gyermek elvesztése után.
Gyásztámogatás – nem kell egyedül maradni a veszteséggel
A család és a barátok jelenléte sokat jelenthet. Mégis előfordulhat, hogy egy idő után azt érezzük: a környezetünk már azt várja, hogy jobban legyünk, miközben bennünk még nagyon erősen jelen van a veszteség.
Ilyenkor segítséget jelenthet egy gyásztámogató közösség vagy szakember jelenléte is.
Nem azért, mert a gyász önmagában betegség lenne. Hanem azért, mert vannak élethelyzetek, amelyeket könnyebb úgy hordozni, ha nem maradunk velük egyedül.
Ha most veszteséget élsz át, talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy mikor leszel újra a régi.
Lehet, hogy ma elég ezt megkérdezned magadtól:
Mire van szükségem ahhoz, hogy ezt a napot végig tudjam vinni?
Selmeczi Márta
mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó